Németország, Fotóalbumok, SzG3

További összefoglalóbb jellegű beszámolók Németországból:

- Szász Svájc - Cseh Svájc
- Berchtesgadenland (Saalach Alpok)
- Várak, várromok és kastélyok Németországban

- Parkok, kastélykertek, patakok, folyók, tavak, szökőkutak, csobogók Németországban

Aki követi turisztikai beszámolóimat az tudja, hogy elsősorban a természeti szépségekért rajongok (rajongunk) és ezek közül is kiemelkedik (a közelsége miatt) az Alpok. Ennek szépségét és a sok látnivalóját már sokan és sokféleképpen leírták, én most az itt található szurdokokra és kanyonokra koncentrálnék, amelyek szerintem a természet egyik legszebb képződményei. Jó néhányat már bejártam és azzal is tisztában vagyok, hogy sok más szurdok is van még az Alpokban, de azért jó néhányat be tudok mutatni itt.

ABCsorrendben először kezdjük Ausztriával:

- Bärenschützklamm:

Most Ausztria egy másik természeti szépségét fogom bemutatni. Ez, ellentétben az Ötschergräbennel, ismertebb a magyarok körében. A hely Grác és Bruck (Mura melletti) között van. A kiindulópont Mixnitz. Itt autóval addig menjünk a völgyben, amíg az autóút végéhez érünk. Itt van parkoló, vendéglő, büfé. Itt is gyártják a híres osztrák almalevet (ez tényleg bio, és nagyon finom). Innentől kezdve fel kell kötni a gatyát, mert a szakadék aljáig is el kell küzdeni magunkat. Egy kb. 1 órás, elég keményen emelkedő úton kell menni. Egy laposabb rész után elérkezünk egy kis faházhoz, ez a bejárat (belépődíj). Eddig kiváló nordic walking terep az út. Innentől viszont tegyük el a botokat, mert "csak" erős combizmokra lesz szükségünk. Létra létra hátán (szünet nélkül) és így haladunk felfelé a szakadékban, Vízesés vízesés után. Aki felér az utolsó létráig (sorszámozottak, a bejáratnál lévő táblán pontosan jelzik ezek számát), az elmondhatja: ez jó mulatság, férfi munka volt (meg női). A szurdok is nagyon szép, tehát a szállásunkra történő visszatérés után jóleső érzékkel relaxálhatunk. Jó nap volt a mai!

(a képek azért fakóak egy kicsit, mert október 24-én készültek)

A beszámoló fotóalbuma megtekinthető ITT!

Mixnitz, Bärenschützklamm (szurdok), a pénztár

Mixnitz, Bärenschützklamm (szurdok)

- Leutascher Geisterklamm:

A Beszámoló Fotóalbuma ITT található!

Nem tudom mennyire tűnt fel, de az egész út alatt a német-osztrák határon ingadoztunk, főleg a német oldalon voltunk, de rengetegszer átmentünk Ausztriába is. Füssennél gyorsabb (vagy érdekesebb) volt Ausztrián keresztül Füssen déli oldalára menni (meg ott kb. 30 Euró centtel! olcsóbb volt a benzin), a lombkorona ösvényen konkrétan ott a határ (az egyik lábbal Ausztriában, a másikkal Németországban), a Zugspitze is megoszlik a két ország között.

Itt az a helyzet állt elő, hogy az egyik bejárat Németország felől nyílik, a másik Ausztria felől, de az egész szurdok Ausztriában található. Nem tudom, hogy a határokat hogyan határozták meg, de a határ a szurdok alsó bejáratánál található, a második képen látszik is, hogy van egy zárható ajtó járdán, az az államhatár. Ennél a pontnál csak a vízeséshez lehet bejutni és belépődíjas. Sajnos, amikor mi ott voltunk, nem volt nyitva. Miután az ide vezető úton nem lehet autóval bejönni, a városkában tettük le az autót, majd elindultunk a sétaúton. Kb 400 m a bejáratig (első kép). Ott szembesültünk azzal, hogy nincs nyitva. Kisebb tömeg is ugyanígy járt, akik morcosan fordultak vissza. Kifelé menet megnéztük, hogy tényleg semmi információ nincs kitéve, de egy táblán láttuk, hogy a büfé és a bejárat zárva van. Senki nem vette észre a viszonylag kis cetlit, vagy nem feltételezte, hogy valami ok miatt zárva lehetnek.

Azért nem kell elkeseredni, innen is be lehet járni a szurdokot, csak kissé melós. Szemben állva a szurdokkal, ha jobbra megyünk akkor egy meredek szerpentinen fel tudunk jutni a Panoráma hídhoz, ha balra, akkor egy Gletscherschliff nevű éttermet érintve egy hosszabb, de talán nem annyira meredek úton szintén a hídhoz juthatunk. Ez után fel tudunk menni a szurdok kijáratához (oda ahol véget ér a fém ösvény), nem az éttermi végéhez és onnan vissza lehet fordulni.

Kevésbé nehéz, ha felmegyünk az osztrák oldalon lévő parkolóhoz (parkolási díj) és onnan látogatjuk meg a szurdokot. Sokkal laponyagosabban lehet sétálni, nem kell az alsó bejárat és a Panoráma híd közötti szintkülönbséget legyűrni. Ez nekünk már a korunk miatt is fontos.

Ha így teszünk, akkor a parkolótól egy közel vízszintes erdei úton el kell sétálni a tényleges bejáratig, ahol néhány lépcsőn lemenve ott is vagyunk a trepniknél. Ellentétben a Partnachklamm-al, itt nem a szurdok alján visz az út, hanem közel a tetejéhez. E miatt talán kevésbé látványos ahhoz képest. Ahhoz képest, hogy mennyi pénzt és energiát beletettek az útba, szokatlan módon ingyenes a megtekintése. Célszerű a Panoráma hídig elsétálni, semmi nehézséget nem okoz a túra, alig van néhány lépcső. Ha le akarunk menni az alsó végéhez, akkor a már korábban említett két megoldással pont oda juthatunk.

Az egyetlen nehézség az lehet, hogy csak egy irányba nem tudjuk megnézni a szurdokot, mivel valahogy vissza kell jutni az autóhoz, akár lent, akár fent hagytuk. Aki sokat bír, az megteheti a német oldal felől, aki kevesebbet, annak inkább a felső, osztrák bejáratot ajánlom.

- Mendlingtal, Holztriftanlage

A Beszámoló Fotóalbuma ITT található!

(itt tényleg javasolt a Fotóalbum megtekintése, nagyon-nagyon sok képet készítettem, a túra optikailag ott látható igazán, meg a videón)).

Mendlingtal, változatos családi szurdoktúra a faúsztatók völgyében, akár ezt a címet is választhatnám a beszámolóhoz, mivel tökéletesen lefedi a túra lényegét. Azonban maga az a megnevezés, hogy faúsztatók völgye, kezdetben nem igazán mozgat meg mindenkit, de már most jelzem, hogy ha valaki erre jár és kihagyja ezt a helyet, utólag igencsak meg fogja bánni a dolgot. Rögtön az elején egy fontos információ (ami ott is ki van írva, de jobb, ha előre tudja az ember: babakocsival és kerékpárral nem járható a völgy, mivel egyes helyeken a sziklák mellett futó út (korláttal!) olyan keskeny, hogy ott biztosan nem férnek el ezek az eszközök, kerékpárral meg még bekanyarodni sem lehetne. De tényleg).

Az első, a parkolót megtalálni. Kettő is van, az egyik a 25-ös út mentén, ide jó ha korán érkezik az ember, mivel gyorsan megtelik, valamint a másik végénél lévő vendéglőnél. Ismét egy fontos figyelmeztetés: a túra majdnem 4 km egy irányba (bár emelkedők nem nagyon vannak). A két vége között gyakorlatilag nincs közösségi közlekedés. Vagy oda vissza megteszi valaki a túrát, vagy (főleg ha fáradt gyerek is van), akkor valaki vagy az úton, vagy a völgyben vissza megy a kocsihoz, majd felszedi a családot a másik végén. Nagyon más megoldás nincs. E miatt - főleg a látnivalók miatt - min 3 órát rá kell szánni a túrára, de ha gyerek is van, akkor a játszóterek miatt akár az egész nap is rámehet (pozitív értelemben).

Tehát ha leparkoltunk a "nagy" parkolóban, akkor már csak le kell ereszkedni a bejárathoz. Tulajdonképpen ez a legnehezebb része az útnak, de csak a magasságkülönbség miatt. A végén már lépcsők is vannak (670 m-ről 600 m-re, ami emeleten kifejezve kb. 20 emelet, ez az útról látható jó kilátással is meglátható. Ez van).

A stájerországi vasércbányákból már a középkorban erre hordták a nyers vasérc egy részét, melyet a környéken dolgoztak fel, a Mendlingtal volt az egyike azoknak a völgyeknek, ahonnan korabeli technikai megoldásokkal úsztatták le a vasfeldolgozáshoz nélkülözhetetlen rönköket. A három tartomány, Alsó-Ausztria, Felső-Ausztria és Stájerország határvidékén álló természetileg is védett, erdőkben, patakokban gazdag, vad hegyvidékét Eisenwurzennak hívják.

Ahogy beléptünk a területre (10 Euro/fő, 2024), azonnal a látványosságok közepén találjuk magunkat. Gyakorlatilag itt található a leúsztatott fa feldolgozásához, oda szállításához tartozó összes létesítmény, mégpedig igen látványosan. Vannak fa úsztató csatornák, fűrészmalom, egy kis ház előkerttel, múzeum, játszótér gyerekeknek, stb. Az üzem mellett zúgó Mendlingbach vizét itt két fából ácsolt csatornába is elterelik meglehetősen látványosan. Az egyik vályúban a rönköket úsztatták le, míg a másik csatorna vize adta az energiát a malom működéséhez. A látványt még egy mesterséges vízesés is fokozza.

Ha itt végeztünk, akkor kezdődik az igazi szurdoktúra (ami valójában egy viszonylag könnyű völgy túra, de vannak igazi szurdokos részek is: a Kis Szurdok és a Nagy Szurdok). Végig víz mellett haladunk, hol felduzzasztott tó, hol a patak mellett, de mindig látványos helyszínen. A tó vize látványosan tiszta és türkiz zöld, lelátni az aljáig. Szebbnél szebb helyeken haladunk a működőképes gabonamalomig, ami a másik látványos helyszín központja. Minden hónap első vasárnapján és harmadik szombatján indítják be (mi véletlenül pont akkor voltunk ott, a videón látszik is ez).

Itt valóságos vízi világot alakítottak ki, erre még rájátszik az, hogy a hegyoldalban egy hatalmas forrás buzog fel, innen jön a völgy vizének zöme. Igazából maga a forrás kifolyása nem is igen látszik, kezdetben van a hegy, majd utána azonnal a hatalmas víztömeg, amely több ágra szakadva folyik le a völgybe. Csak pár lépés a forrásig, megéri felmenni.

Innen már nem biztos, hogy érdemes a másik kijárathoz felmenni, mi visszafordultunk és visszafelé is megnéztük a völgyet. Sokszor tényleg érdemes visszafelé is megnézni egy szurdokot, teljesen más látvány, a fények, stb.

Röviden összefoglalva, kiemelten javaslom ezt a helyet, családosoknak is, figyelembe véve a figyelmeztetéseimet. 100%, hogy nem fognak csalódni (sőt!!!).

(valami ok miatt a program pont fordítva töltötte fel a videókat, vegyétek úgy, hogy

fentről lefelé haladtam, majd a végén kimentem a parkolóba)

- Nothklamm:

A Beszámoló Fotóalbuma ITT található!

Elérkeztünk az első igazi szurdokhoz ezen a környéken. Mindenkinek ajánlható, könnyű, nem túl hosszú (kb 700 m), közel vízszintes, tehát akár kisgyerekes családnak is megfelelő.

Előtte azonban térjünk át az osztrákok, mondjuk így, turista csábítására. Ezt persze pozitív értelemben kell érteni, hiszen sokan ebből élnek. Ennek megfelelően mindent megtesznek azért, hogy a turisták az adott helyre jöjjenek és ott több látnivalót is megtekintsenek. Itt sincs ez másképp.

Ez a környék a 'Geológia, mint kaland' témakörére épül. A GeoDorf Gams a stájer Eisenwurzen régióban található (UNESCO világörökség része). A GeoPark a régió 20 kirándulóhelyének együttműködésén alapul. A GeoPark egyébként nem törvényileg rögzített védelmi kategória, sokkal inkább a gazdag geológiai örökséggel és a fenntartható fejlődés jó stratégiájával rendelkező területek összefogására irányuló projetk gyűjtőneve.

Lássunk néhány közeli úti célt, amelyek a GeoParkhoz tartoznak (ha valaki ilyen témában tervezne utat):

- Gansergrotte Mooslandl
- HochQuellenWater Wildalpen Múzeum
- Gstatterboden, a Nemzeti Park pavilonja
- Lettmair Au tematikus ösvény
- Johnsbach Odelsteinhöhle
- Ardning, Pürgschachen Moor
- St. Gallen vízi kalandpark
- Palfau vízlyuk-szurdok (Wasserlochklamm)
- Gams, KrausHöhle
- Gams, Nothklamm (vagyis, most itt vagyunk)

Na de vissza a szurdokhoz. Gams-ba érve (Észak felől jövet) kb a falu közepén balra kell kanyarodni és viszonylag hosszan kell a házak között kanyarogni, mire elérünk a parkolóig. Itt található a fogadó épület a pénztárral és egy kis ajándék bolttal. 2024-ben a belépő díj 10 Euró/fő volt. Itt kivételesen nem találtunk semmiféle büfét (hűtött italok azért kaphatóak voltak). A jegy megvásárlása után még pár száz métert kell sétálni a patak (folyócska?) mentén, majd egy hídon áthaladva már s szurdokban is vagyunk. Erről beszéljenek a képek és a videó (sajnos hirtelen csak olyan videó szerkesztőt találtam, ingyeneset, amely vízjellel működött, de a lényeg azért így is látszik). Régebben végig lehetett menni a szurdokon, most egy idő után az út lezárásra került és egy magas lépcsősoron fel lehet menni a szurdok felett menő erdészeti útra (vagy visszafordulni és a szurdokon vissza térni a parkolóba). Ha feljutottunk az útra, akkor jobbra fordulva vissza mehetünk a parkolóhoz. Több alagúton áthaladva leérünk a patak szintjére, ott mi még néhány őszi kikericset még láttunk. Az úton több geológiai érdekességre mutató tábla is található, valamint itt van a Kraushöhle is, ide viszont csak előzetes bejelentkezés alapján lehet bejutni, pedig igen érdekesnek mutatkozott a leírás alapján. Csak hétvégén, napi két vezetés van csak.

Tehát rajta, mindenkinek ajánlott.

itt ért véget az alsó ösvény

- Ötschergräben:

Most Ausztria egy olyan helyét mutatom be, amely álomszép (még osztrák szinten is). Kisebb nagyobb szurdokban, szakadékban sokan voltak már, de ez a rendszer kb. 30 km hosszú. Az osztrákok osztrák Grand Canyon-ként reklámozzák, ami egy kicsit túlzás, de ez az egyetlen ebben az ügyben. Nagyon kevés magyar ismeri ezt a helyet, pedig elhelyezése ezt nem teszi indokolttá, ugyanis Mariazelltől csak kb. 20 km-re van északra. Erről az oldalról két helyen lehet bemenni a szakadékba, Mi Wienerbruck felől hatolunk be. Át kell menni a mariazelli vasút sínén, majd rögtön a parkolóba le kell tenni a kocsit. Ez után a tó mellett baloldalon, egy aszfaltúton megyünk tovább. Kb. 300 m-re az aszfaltút egy zárt területre megy tovább. Itt balra kell fordulni. Fontos: ne a balra menő aszfalt úton menjünk tovább, hanem a patak bal partján lévő turistaúton (sok keresgélést takarítunk meg vele). Itt az út sokáig alig lejt, vagy vízszintes, azonban egy idő után (miután egy kitett, elég magasan fekvő járdán átmentünk) hirtelen lejteni kezd és masszívan megy lefelé a hasadékba (itt fordul elő az a helyzet, hogy először lefelé kell menni és a végén felfelé. Mivel elég meredek az út, ezt be kell kalkulálni, jó nordic walking alkalom). Több sziklába vájt alagúton is átmegyünk. Amint leértünk a hasadékba, kezdődik a csoda. Javaslom, hogy először balra menjünk, folyásiránnyal szemben. Innentől kezdve már nem nehéz az út, mivel gyakorlatilag vízszintes, kisebb hullámzással. A sziklába vájt folyómeder egyszerűen pazar. Vízesések, források minden irányból. Néhol szilárd talajon, de a legtöbbször a sziklára épített járdán kell menni. Vigyázat: Itt nincs korlát, tériszonyosok gondolják át, hogy bírni fogják-e. Néhol a sziklába vájt ösvény csak fél méter széles, 10 m magasan, korlát nélkül. Mi végül is a legnagyobb vízesésig mentünk, ez a Mirafalle. Kb 50 m magas és teljesen függőlegesen zuhan le. 2 napot töltöttünk a szakadékban, mert egy nap kevés lett volna (további képek a webcím linkjében). Mi a 2. napon egy másik úton mentünk be, ez kevésbé nehéz, de kevésbé látványos is, viszont ott tudtuk folytatni, ahol az 1. napon abbahagytuk. Ha valakit érdekel, megírom neki. A szakadékrendszer május 1-vel nyit. A közepe táján uzsonnázó hely (az asztalokat csak az ott fogyasztók használhatják!), viszont van meleg és hidegkonyha. Ami viszont érdekes (ellentétben az itthoni éttermi árakkal, amit egy ilyen helyen alkalmaznának), hogy gyakorlatilag ugyanaz, mint a normál helyeken. Pedig aki idejön (főleg a 2. útvonalon), láthatja, hogy az ellátmányt behozni ide nagyon komplikált és hosszadalmas (és költséges). Ezt a helyet egyszerűen nem lehet kihagyni!!!!!!

A Beszámoló Fotóalbuma ITT található!

Ötschergräben

Ötschergräben (+ Éva)

Ötschergräben

- Raabklamm:

Néha igen nagy kincsre lel az ember, ezek közül az egyik ez a szurdok. Még én sem tudtam, hogy a Rába egy ilyen szép szurdokon megy keresztül, tiszta alpesi eredetű folyó. Azt azért el kell mondani, hogy a sógorok az irányítással itt nem alkottak valami nagyot (és ez már máshol is okozott problémát). Az alsó kiindulási pontot még csak megtalálta az ember (egy vendéglő mellett található a Rába partján), de a további tájékoztatás botrányos. A vendéglő háta mögött kell egy aszfaltúton elindulni (az aszfaltút csak kb. 300 m hosszú, a vége egy munkaterápiás épületnél van). Az első, amit elérünk, az egy kis vízi erőmű (most megint szedjem elő, hogy ha nekik jó, akkor nekünk miért nem a vízi energia?). A kis erőmű felirata is azt reklámozza, hogy zöld energia. Egy szép nagy zöld csövön jön a víz, bár azt nem látszott, hogy honnan. Innentől kezdve jönnek a gondok. Az osztrákoknál a turista utak zöme piros fehér piros jelzéssel vannak ellátva, és a fehér csíkra írják rá az útvonal számát (ha ez lekopik és találkozik egy másik ugyanilyen jelzéssel, akkor ember legyen a talpán, aki eligazodik). Követtem a jelzést, de a Rábán átmenő hídon nem tudtam átmenni, mert teljesen le volt jegesedve. E miatt a patak kövein átugrálva jutottam el a túloldalra. Itt ment ez az út vagy 50 m-t a szurdokban, majd meredeken balra kanyarodva elhagyta azt. Visszatértem a mederhez és ott folytattam az utamat, többször átkelve a medren. Egy idő után elegem volt az egészből és visszamentem a kiinduló pontra, hátha van ennél jobb megoldás is. Ott kiderült, hogy a zöld levezető cső mellett van egy pici nyíl, semmilyen szokásos jelöléssel, ami mutatott egy másik irányt, de azt is eléggé határozatlanul, mert lehetett úgy is értelmezni, hogy ugyanabba az irányba mutat, mint a piros fehér piros jelzés, de kiderült, hogy a hegyoldalban megy egy kis ösvény felfelé cikk-cakkban (kb. egy lábnyomnyi széles), ami a helyes irány. Miután felért az ösvény kb. 50 m magasba, bement az erdőbe, ott már normál széles lett. Viszont gyakorlatilag kivitt a szakadékból (ez kb. 200 m szint különbség felfelé). Ott találtam egy táblát, ami azt mutatta, hogy később vissza megy az út a patakhoz, meg egy hídon át is megy a másik oldalra. Azt okoskodtam ki, hogy valószínűleg azért vitték fel ilyen magasra, hogy szemből meg lehessen nézni Gutenberg várát (magánkastély), ami a Rába szurdok peremére épült. Miután szurdok kb. 16 km hosszú, úgy döntöttem, hogy most felhagyok vele, ide egy egész napra vissza kell jönni és csak ezzel foglalkozni. Mindenesetre a tévutakat felderítettem, az legalább nem fog akadályozni a tényleges túrázásnál (legalább is remélem, hogy újabb meglepetések nem kerülnek elő). Az azért látszik az eddig megismert szakaszból, hogy egy szép egynapos túrát lehet itt tenni.

Raabklamm (Rába szurdok)

Raabklamm (Rába szurdok), a kis erőmű

Raabklamm (Rába szurdok), itt folyik ki a

víz az erőműből bele a Rábába

Raabklamm (Rába szurdok), itt jön be az üzemi víz

az erőműbe

Raabklamm (Rába szurdok)

- Seisenbergklamm:

A Vorderkaserklammtól ide jöttünk át (kb 3 km a főúton). Itt már megmutatkozott az alpesi időjárások jellegzetessége, hogy akár néhány percen belül drasztikusan változhat. Az első képen látható, hogy napsütésben érkeztünk ide. A parkolóból pár száz métert kellett elsétálni a fogadó épülethez, ez alatt már beborult. Elsétáltunk egy Klettersteig alatt, éppen használták is (itt jegyzem meg, hogy ez a környék tele van sziklamászó helyekkel). Megtalálható az út mellett a szokásos Kneipp kombó, a medence és a karmártogató. Valószínűleg a végtagokra koncentrál ez a módszer, mert a medence a lábaknak van (kb 50-60 cm mély), a kis medence pedig a karoknak.
Visszatérve a szurdokhoz. Ez volt a legkönnyebben megközelíthető, mivel gyakorlatilag a főútvonal szintjén van és bent a szurdokban sincsenek nagyobb emelkedők. Eredetileg arra használták a vizet, hogy egy gáttal felduzzasztották a patak vizét és a szurdok kijáratánál lévő faipari üzemet működtették vele. Az már ezt a rendszert nem használja, szépen az enyészeté lesz. Mint ipartörténeti emlék érdekes. Amikor beérkeztünk a szurdokba, elkezdett az eső esni. Ez persze senkit nem zavart (bennünket sem, előkaptuk az esőkabátokat), mindenki jött-ment mintha misem történt volna. Ránk nézve csak annyi hátránnyal járt, hogy itt a miatt nem tudtam videózni, nehogy a fényképezőgép elázzon, éppen csak annyira kaptam elő, hogy fényképezni tudjak. Ez a szurdok nem annyira zárt, mint a korábban meglátogatottak, és hosszabb is volt a szép szakasz. Napos időben még szebb lett volna, de az Alpokban nem lehet elvárni 10 nap verőfényes időt. A szurdok egyébként bele tartozott abba a három helyszínbe, aminek a kombijegyét megvettük a Vorderkaserklammnál. Innen tovább mentünk a barlanghoz (a harmadik helyszín a kombijegyben, Lamprechtshöhle), ami ide kb. 1,5 km-re volt. Egyébként ahogy kiértünk a szurdokból, ismét kisütött a nap.

A Beszámoló Fotóalbuma ITT található!

Kneipp medence

fogadó épület

- Steinwandklamm:

Pernitz felett található (kb. 5 km-re) a Myrafälle Muggendorfban, ha még néhány száz m-t tovább megyünk É felé az országúton, akkor jobbra lekanyarodva eljuthatunk a Steinwandklamm-hoz. Ez egy viszonylag kis szurdok, de nagyon érdekes és szerintem érdemes megnézni. Viszonylag kihalt, ide csak azok jönnek, akik kifejezetten tudják hogy itt van és meg akarják nézni. Az országútról lekanyarodva kb. 5 km-t kell megtenni egy keskeny hegyi úton (jó minőségű!), majd az út tetőpontján balra kanyarodva leparkolhatunk a Gasthof Jagasitz-nél (kb. 100 m). Ez után vissza kell menni a leágazáshoz és ott balra kanyarodva folytatni az utat lefelé Steinwandgraben felé a sárga jelzésen. Amikor beérünk a faluba, balra kell kanyarodni a szurdok felé, pontos jelzések és információs tábla tájékoztat bennünket. Néhány száz métert kell egy patak partján a kék jelzés mentén menni, majd a szurdok bejáratához érünk. Mi a kék jelzésen mentünk végig, de aki szereti, annak érdemes a piros jelzés felé kanyarodni, az sokkal vadabb (létra, barlang, stb). Sajnos a feleségem éppen nem akart arrafelé menni, pedig általában rávehető az ilyenekre. Szerencsére azért nekünk sem kellett nélkülözni a szép részeket, mert ha felértünk a szurdok fölé, akkor balra kanyarodva mi is eljuthatunk a barlangos részhez (annak felső részéhez) és a Türkenloch nevű barlangon áthaladva kiérhetünk a tetőre. A barlang előtt gyönyörű kilátás van a szurdokra felülről. Innen indul a Rudolf Decker Steig és megy vissza a szurdokba a kék jelzéshez (ez a piros jelzésű út). Igazából innen kell indulni menni, mert egyirányú az út! Ha a barlanghoz akarunk visszatérni, akkor le kell menni a szurdokba és visszajönni az előbbi úton a barlang szájához. Ha kiértünk a barlangból, akkor kb 200 m-t kell gyalogolni az aszfaltos útig, majd vissza lehet sétálni a Gasthof Jagasitz-hez (balra). Ezt a túrát kényelmesen másfél óra alatt meg lehet tenni. Van egy hosszabb változat is, az kb. 4 órás út, de a legszebb rész maga a szurdok (az alsó bejáratnál elhelyezett táblán pontos tájékoztatás található).

Steinwandklamm, Gasthof Jagasitz

Steinwandklamm, információs tábla

Steinwandklamm

Steinwandklamm, Türkenloch

Steinwandklamm, a Rudolf Decker út kiindulópontja

Steinwandklamm, Türkenloch

Steinwandklamm

Steinwandklamm, információs tábla

- Vorderkaserklamm:

Lofer környékén nagyon szép szurdokok és barlangok találhatóak. Ezekkel az a baj, hogy nagyon kiesnek a fő osztrák útvonalakból. Nekünk viszont szinte a szomszédban volt és igazából ezért is jöttünk erre a vidékre (Bad Reichenhall, Németország) nyaralni, hogy innen járhassuk be ezeket. E miatt talán többet voltunk Ausztriában, mint Németországban, de pont ez volt a terv. Nyomós érv volt még az is, hogy Németországban sokkal több és olcsóbb szállás van, mint a környező osztrák területeken.

Na de vissza a szurdokhoz. Mi Lofer felől jöttünk, innen számítva 6 km után egy tábla jelzi, itt kell lekanyarodni jobbra a szurdok felé. Itt egy magánúton lehet feljutni a fogadó épülethez. Pillanatnyilag ez az út ingyenes. Mi viszonylag korán érkeztünk és csak 3-4 autó állt a nem túl nagy parkolóban. Amikor végeztünk, akkor is csak kb. 15 autó volt ott, ez is jelzi, hogy eléggé kieső turisztikai cél. Itt jegyzem, meg, hogy a három aznapi úti célunkra kombijegyet lehet kapni (első kép) így itt vettük meg a hármas belépőt. A belépő kapun áthaladva viszonylag keményen emelkedő úton kellett felfelé haladni a szurdok felé. Hamarosan elég magasból tudtunk visszatekinteni a fogadó épületre. Most mondom, a szurdok csak egy irányban járható, alulról fölfelé. Ha valaki csak kirándulni akar, akkor el mehet a szurdok mellett (bár a belépőt befizette), de minek. Magáról a szurdokról nem sokat írok, a képek magukért beszélnek. A leírások szerint ez Ausztria egyik legszebb szurdoka, de mivel igen sok szurdokuk van, mindet úgy sem lehet bejárni, azért azt tényleg megállapíthatjuk, hogy valóban szép, de hogy az egyik legszebb lenne? Igen magas és keskeny, gyakorlatilag csak a járda fér el a falak között (pont ezért nem tudtam videózni, mivel szinte csak a falak látszottak és valahol a járda alatt folyt a patak). Ez a szurdok is nem túl hosszú, de tényleg nagyon szurdokszerű és szép. Ahogy kiértünk belőle egy eléggé meredek lépcsősoron kell felmenni a kijárathoz (visszafordulni nem lehet, olyan keskeny a járda, hogy egymás mellett nemigen férnek el az emberek, ezért egyirányú). Innen szépen vissza lehet sétálni a fogadó épülethez.
Amikor felfelé jöttünk az autóval, kis tavakat láttunk az út mellet és elhatároztuk, hogy ott fogunk piknik jelleggel ebédelni. Kb. félúton lefelé jobbra több kis tavat láttunk a folyócska mellett, gyönyörűen kiépített játszóterekkel, piknik helyekkel (ezt a részt Schidergräbennek hívják). A legjobb a tavakon lévő kis tutaj volt, ami a látszat ellenére nagyon stabil volt és hosszú bottal lehetett lökdösni. Eléggé nehéz volt irányítani, de pont ez volt a jó benne. Volt mászópálya is, ezt Lili nagyon élvezte.

Itt egy rövid időre kitérek egy korábbi problémámra (a piknik miatt). Elég sok (nem magyar) konzervet vittünk magunkkal, azzal hogy a nyaralás költségeit napközbeni piknikezéssel csökkentjük (este meg főztünk a nyaralólakás konyhájában). Osztrák, német, spanyol, francia és angol konzervjeink voltak, egyik jobb volt mint a másik (nem az itthoni bab, káposzta, pacal szentháromság). Ha bement az ember egy itteni közértbe (REWE, EDEKA, stb), hihetetlen választékban lehetett étel konzerveket venni. Nálunk ez miért nincs? Írtam szinte mindegyik olyan nagy cégnek, amelyeknek itthon és nyugaton is vannak üzleteik hogy ha ott ezek jók, akkor nálunk miért nem lehet kapni, de értékelhető választ nem kaptam senkitől, és konzervek sem kaphatóak. Velem nem igazán tolnak ki, mivel be tudom ezeket szerezni, de mivel tudom, hogy ezek milyen jók, csak sajnálni tudom azokat, akik nem juthatnak hozzá.

A Beszámoló Fotóalbuma ITT található!

itt kivételesen én látszom az unokámmal

egy klasszikus piknik (német és osztrák konzervekkel)

- Wasserlochklamm:

A Beszámoló Fotóalbuma ITT található!

Mint azt a Nothklamm-nál jeleztem, ez a hely is beletartozik a GeoDorf Gams-ba. Nekünk aznap ez volt a harmadik helyszínünk, egyben a legnehezebb és a leghosszabb is. Kb. du. 1 órára értünk oda és 4 óra felé keveredtünk ki belőle.

Mi északról érkeztünk a 25-ös úton, majd balra be kell kanyarodni a 24-es útra (Mariazell felé). Itt már nem kell sokat autózni, néhány km után balra megtaláljuk a parkolót. Itt a pénztár is és egy nagyon jó taverna, a Wasserlochschenke. Erre még visszatérünk.

A nehézséget nem a szurdok hossza adja, ami csak kb. alig 1 km, ami túrának nem sok, de ez alatt 325 m magasságkülönbséget kell leküzdeni. Ez sem tűnik soknak, azonban ez megfelel kb. 110 emeletnek, így már érthetőbb a dolog. Nagyjából 1000 lépcső található itt, a többi magasságkülönbséget ferde rámpával lehet leküzdeni.

Ha megvettük a jegyet (10 Euró/fő 2024), akkor egy stabil függőhídon kell átjutni a másik oldalra. Talán itt a legrosszabb az út minősége, pedig közel vízszintes, viszont eléggé elnagyolt a kidolgozása (finoman szólva), csúszásveszélyes, néha nagyon keskeny és nem mindenhol van korlát a folyó felé. Szerencsére talán ha 200 m hosszú. Itt kezdődik a csoda. 5 nagy vízesés van egymás felett, magasságuk alulról felfelé haladva: 22m, 26m, 28m, 39m, 37m. E fölött van maga a Wasserloch forrásbarlang (Ausztria egyik legnagyobb víztömegű forrásbarlangja). Sajnos oda már nem jutottam fel, csak a 4. vízesés tetejéig. Itt azért már éreztem, hogy talán nem kellene már tovább mennem (72 évesen) és még sok lépcső várt volna a végcélhoz. Pedig a képek alapján érdemes lett volna, de fő a biztonság. Valamint még vissza is kellett menni, ami teljesen más izmokat mozgatott meg. Összességében elégedett voltam az aznapi teljesítményemmel, még ha volt is egy kis hiányérzetem. Jöttem volna fiatalabb korban.

Ha leértünk, pont szembe találjuk magunkat a tavernával. Jó érzékkel rájöttek, hogy egy ilyen túra után a közönség igen csak megéhezik. Kihelyeztek egy nagyobb grillsütő készletet és ott jobbnál-jobb ételeket készítettek. A fő fogásuk a hatalmas főtt majd összetört krumpliba tett különféle feltét (10-25 Euró, a feltétektől függően). Itt kell megjegyeznem hogy magyar nyelvű étlap is volt. Mi egy közepes változatot ettünk meg, nagyon neki kellett gyürkőznünk hogy meg tudjuk enni (amúgy bárhol ettünk, nagyon jó volt az étel és sohasem maradtunk éhesek). Az egyik változatról készítettem egy képet is. Amúgy ahogy éppen kijöttünk a szurdokból, találkoztunk azzal az 5 fős magyar rafting csoporttal, akik ugyanabban a paraszt gazdaságban laktak, ahol mi is. Mi javasoltuk nekik ezt a helyszínt és másnap mondták, hogy nekik is nagyon bejött. Kifelé menet több raftingost is láttunk a folyón.

Nagyon szép hely, azonban ez volt az egyetlen hely a túra alatt, amit a látottak alapján nem mindenkinek lehet ajánlani. Jó lábizmok, nagyon jó kondíció kell és jó ha nincs az illetőnek tériszonya. Ezt leszámítva kiemelten ajánlott, de óvatosan.

na ilyeneket lehet enni a tavernában

Németország

- Almbachklamm:

A legutolsó megálló ez a szurdok volt, amely végre igazi szurdok volt, legalább is az én fogalmaim szerint. Már korábban nyaraltunk erre felé, de valahogy nem fért bele az időnkbe (meg láttunk másik három szurdokot). Itt jól ki van táblázva a lehajtás az útról. Van egy távolabbi (kisebb) és egy nagyobb, a bejáratnál lévő parkoló. A kettőt egy nagyon keskeny út köti össze, nem tudom hogy nyáron ezen hogyan lehet két irányban közlekedni. A bejáratnál van egy jó étterem, erre még visszatérünk. A szurdok megtekintéséhez belépő díjat kell fizetni, 2022-ben ez 6 EURÓ volt. A belépti díjakból fedezik a tavaszi karbantartásokat, késő ősztől kb. májusig a szurdok zárva van (kőomlás, lavina veszély).

Maga a szurdok egy klasszikus szurdok, meredek sziklafalak, patakok jobbról - balról, hidak, vízesések sorozata. Az úthálózat jól kiépített, sok helyen még kapaszkodó drótkötél is ki van feszítve (szerintem sokszor szükségtelenül, de lehet, hogy sok embernek biztonságérzetet ad).

Nem is írnék a szurdokról többet, elég a képeket megnézni, meg a videót, ha ez után sem kap kedvet valaki, magára vessen. Inkább néhány tanácsot adnék.

Sok esetben az adott szurdokot körforgalomban lehet megtekinteni, ez azt jelenti, hogy csak felfelé lehet haladni, majd a végén kivezetik az embert a szurdokból és valahol fent elsétálva lehet eljutni a kiinduló ponthoz. Ez itt nem derült ki egyértelműen, hogy így van. Ez az alábbiak miatt fontos: a Windy térkép programot használva (nagyon jó, szintvonalas) azt láthatjuk, hogy szép lassan 170 m-t emelkedünk az első kijáratig. Itt még nem kell megállni és elhagyni a szurdokot, mivel csak néhány száz méterre van a Sulzer vízesés, amely több lépcsőben 114 m-t vízesik (saját szóalkotás). Ha nincs túl sok időnk, akkor itt már vissza lehet fordulni, a szurdok legszebb részeit már láttuk. Ha innen vissza sétálunk a bejáratig, az alábbiakat lehet elkerülni. Visszafelé haladva balra van a kimenő út (Talgraben), amivel az a probléma - ami csak menet közben derül ki -, hogy szinte mint egy lépcsőház, gyakorlatilag csupa lécsővel megy fel egy templomhoz. Csakhogy közben 200 m-t emelkedik. Na itt fordult velem először elő, hogy többször meg kellett állnom, egy kicsit szuszogni (meg 8. napja túráztam, volt vagy 100 km a lábamban). Ez magasság megfelel kb. egy 80 emeletes háznak fellépcsőzve. Ha felértünk, akkor egy idilli helyre érkezünk, templommal, szép kilátással (Ettenberg). Innen viszont vissza kell jutni a parkolóig, ami jelen esetben kb. 330 m ejtést jelent (830 m-ről 500 m-re). Ez önmagában nem lenne veszélyes, de mivel szinte maga alá kell az útnak beérkeznie, ezért az elejét leszámítva nagyon meredeken megy le (nem is igen találkoztam emberrel ezen a két szakaszon). Itt jól jöhet a nordic walking bot, nekem is volt, de az autóban hagytam, nem számítottam arra, hogy szükségem lesz rá. Egy szurdokban meg csak akadály. A leírás szerin ha valaki így nézi meg a szurdokot, ez 2,5 órába fog kerülni. Ez már csak azért sem lehet igaz, mert a templomtól 1 órát ad a lemenetre (itt térjünk ki egy kicsit arra, hogy nem értem, miért időben adnak meg egy távolságot, mikor nem lehet tudni, hogy ezt milyen kondíciójú emberre méretezték. Jobb a km). Szerintem ez a kör még jó esetben is elvesz 3,5 órát. Engem az nyugtatott meg, hogy 70 évesen is simán (némi pihenéssel) körbe tudtam menni. Tehát e miatt javaslom, hogy ha valaki ezt nem akarja, menjen visszafelé a szurdokban, de ekkor sokan jöhetnek majd vele szembe. Visszatérve a szintkülönbségekre, az első képen látható táblán nagyon apró számokkal jelzik a szinteket, de ez valahogy elsikkad, sokan meg sem nézik a táblát, úgyis csak a patak mellett lehet haladni.

Ha leérkeztünk, akkor ott a vendéglő, ahol én is egy jót ebédeltem (lásd a fényképeket). Itt az a lényeg, hogy ha valaki kiválasztotta, hogy mit eszik, akkor be kell menni a pulthoz, megrendelni, kifizetni és adnak egy jelző készüléket amely jelez, ha az étel elkészült. Itt is remekül főznek.

Innen már egyenesen haza indultam.

A beszámoló fotóalbuma ITT látható!

Sulzer vízesés

na ilyen lépcsősorokon kell felkapaszkodni

Wallfahrtskirche Mariä Heimsuchung in Ettenberg

egy jó kis ebéd a hazautazás előtt

- Aschauerklamm:

Végre el tudtam jutni egy természeti szépséghez és nem csak városokat tudtam megnézni Németországban. Bár van némi hiányérzetem, de azért jó volt a túra. Miből is adódik ez a hiányérzet. Az interneten kikerestem a bajor szurdokokat és ez volt az egyik legközelebbi az autópályához. A GPS elvitt a megadott címre és ott szembesültem vele, hogy ezen a helyen be lehet jutni a szurdokba, de nem az elejére. Ez a hely Oberjettenberg volt (és nem a beszámoló címében lévő Schneizlreuth). Itt a GPS elvitt egy gépkocsi fordulóig. Ott a turistajelzés szerint 25 perc sétaút van a szurdokig. Miután az út bár keskeny, de aszfaltozott volt és tábla sem tiltotta a behajtást, úgy gondoltam, megyek még egy kicsit, ami jónak bizonyult. Kb. 10 percnyi sétautat megspórolva eljutottam egy kunyhóig, onnan már gyalog kellett menni. Egy érdekesség volt még a szurdok felé menet. Egyfolytában helikopterdübörgést hallottam és ahol volt egy kis lehetőségem kinézni a fák közül, láttam egy rendőrségi helikopter egy helyben függeni. Ezen kívül nem csinált semmit, csak függött (amikor visszajöttem, már nem volt ott). Azt tudni kell, hogy ezen a területen rengeteg katonai gyakorló terület van a hegyi vadászok részére, több laktanyát is láttam, de hogy rendőrségi helikopter mit keresett itt, azt nem tudom. Kb. 5 perc múlva eljutottam a szurdok pereméig, ahonnan egy erős szerpentin indult lefelé (kb. 50 cm széles út, oldalt szakadék, korlát sehol). Ez volt a maradék 10 perc. Szerintem úgy egy Gellérthegy magasságot kellett leküzdeni lefelé. Utólag egy kicsit elgondolkodtam a dolgon, sehol senki, ha megbotlok és legurulok a hegyoldalon napokig senki nem fog keresni és akkor mi lesz. Így nagyon óvakodva mentem lefelé és végül is sikeresen leértem. Ott volt egy útjelző tábla oszlop, ha jobbra megyek, akkor eljutok egy helyre, ami szerintem a szurdok bejárata lehet. Megnéztem a térképet, ott valóban van egy épület, de autóval csak Ausztria felől közelíthető meg, vagy a fent jelzett Schneizlreuth felől gyalog (ami kb 30-40 perc séta, saccra). Így aki el akar ide jutni, az forduljon jobbra és kb 30 perc múlva ott lehet. Én egy kicsi elmentem jobbra is, ez a rész erősen hasonlított az osztrák Ötschergräben-re. Visszafordulva inkább felfelé mentem. Mit ne mondjak nagyon szép volt, zúgó patak, oldalról patakok, kisebb vízesések, gyönyörű erdő, madárcsicser, stb. Jó darabig gyalogoltam felfelé, majd visszafordultam, mert még aznap el kellett jutnom Münchenig. A patak túloldalán levő hegygerincen fut a német-osztrák határ. Azt nem tudom, hogy még meddig lehetett volna fölfelé haladni, szerintem még vagy 1-1,5 órát. Konklúzió: nem minden szurdok közelíthető meg könnyen (parkoló a bejáratnál), de ha már rászántuk az időt, egy kis plusz túra nem olyan rossz. Mindkét hely felől megközelíthető, Schneizlreuth felől nem kell leereszkedni a völgybe, több időt vesz igénybe az oda gyaloglás, Oberjettenberg felől talán gyorsabb, viszont van egy izgalmas szerpentin lefelé a szurdokba. Szabad a döntés!

A Beszámoló Fotóalbuma ITT található!

- Partnachklamm:

A Beszámoló Fotóalbuma ITT található!

Míg Füssen esetében az épített látványosságok (kastélyok) voltak terítéket, Garmisch-Partenkirchen esetében a természeti szépségek kerültek előtérbe. Az már a korábbi bejegyzéseimből is kitűnhetett, ha van a közelben egy szurdok, akkor igyekszünk meglátogatni. Most is ez történt, ahogy Füssenből átjöttünk ide, még egy szurdok belefért abba a napba. Ez a Partnachklamm.

Már sok szurdokot láttam, de ez mindent visz. A korábban kissé panaszolt esős idő itt a jobbik oldalát mutatta, ilyen víztömeget még semelyik szurdokban nem láttam (ez főleg a videón látható jól). Szó szerint mindenhol víz volt, a patakban tombolt az áradat, vízesések tömkeleg zúdult le a sziklafalakon, ahol nem volt vízesés, ott is permetezett (vagy szakadt) a víz.

Na de vissza az elejére. Most sem fogok magáról a szurdokról írni, egyszerűen meg kell nézni, ezen a környéken szó szerint kihagyhatatlan!!

Akkor jöjjenek a tanácsok.

Sokszor nem lehet alap információkhoz jutni, mi is azt képzeltük, hogy fel lehet menni autóval a bejáratig. Ez nem így volt, le kellett parkolni az Olimpiai Sístadion mellett. Ez önmagában nem baj, csak az időtervezésnél okoz problémát. Ugyanis innen fel kell sétálni a pénztárig, ami nem megerőltető, kb 1,5 km egyik irányba. Tulajdonképpen egy alig emelkedő úton kell felsétálni a bejáratig, meg a táj is szép, de plusz időt kell rászánni. A pénztárnál meg lehet venni a jegyet, de ezzel még nem végeztünk, mivel a bejárat nem ott van. Onnan még kb 300 m-t előre kell sétálni és ott egy beléptető rendszeren keresztül lehet bejutni a szurdokba (tehát még véletlenül se dobjuk el a jegyet a pénztár után azzal, hogy már megvettük a belépőt!).

Célszerű egy vízhatlan műanyag esőkabátot (teljes hosszúságút) vinni, mert hiába van az út bevájva a sziklába, ill. alagutakon visz keresztül, garantált az elázás. Főleg a fényképező gépeket kell védeni.

Ha ezeken túljutunk, akkor kezdődhet a csoda, itt ez nem túl elcsépelt szó.

A végére egy utolsó tanács. Ha alulról megyünk felfelé a szurdokban, jó tudni, hogy a felső végén is van egy beléptető kapu. Oda nem tudom, hogy hol lehet jegyet venni. A lényeg, hogy a szurdok vége felé becsatlakozunk egy kissé meredeken felfelé vivő hosszabb alagútba, oda már nem érdemes bemenni, mivel az csak a felső kapuhoz visz (ott egyébként ki is lehet menni és körben visszamenni az elejéhez) és semmi újabb, érdekes látnivaló már nincs ott. Az alagút elejénél célszerű visszafordulni. A beléptető kapun keresztül természetesen ki is lehet menni és utána le lehet sétálni a parkolóig.

- Wimbachklamm:

Az út melletti parkolónál kell letenni az autót (parkolási díj - automatából) és elindulni felfelé. Az út jól ki van táblázva. Nem túl meredek és jól kiépített az út. Kb. 500 m után jobbra található egy automata, ahol meg lehet venni a belépőt (egy token) a szurdokba, ugyanis a bejáratnál nincs pénztár csak egy jól zárt forgóajtó. Az alsó bejáratnál lehet be és kimenni, a felsőnél csak kijárat van. Aki nem akar bemenni a szurdokba (vessen magára!!) az mehet tovább egyenesen, aki viszont be akar menni, annak le kell kanyarodnia balra a bejárat felé. Bedobva a tokent máris mehetünk. Ahhoz képest, hogy maga a szurdok nem túl hosszú - kb. 200 m - ilyen érdekeset még nem láttam. A járdával szemközti oldalon legalább 10 vagy több vízesés zúdul lefelé. Ráadásul egy jó esős idő után érkeztünk, így mindenhol volt megfelelő mennyiségű víz. Sajnos a pára egy kicsit beszorult a szurdokba, így a távlati képek kissé ködösek (de ez volt a természetes). Szerintem a videó adja vissza a legjobban, hogy milyenek is a vízesések. A szurdok túlsó végén ki lehet menni (de csak kifelé működik) és tovább lehet túrázni a Wimbach patak völgyében.
Mi visszafordultunk és az alul található minigolf pályán az unokámmal lehúztunk egy menetet. Az az igazság, hogy összesen 2 ponttal tudtam csak megverni (de azért én győztem!).

A Beszámoló Fotóalbuma ITT található!

Lili és a feleségem

a mini golf pálya

Svájc

- Aareschlucht:

Meiringennél említettem, hogy a környéken a városkán kívül még két fontos látnivaló van, a Reichenbachfälle és az Aareschlucht, Most ez utóbbit nézzük meg. A leágazás pontosan szemben van Reichenbachfall-i leágazással, könnyű megtalálni. Van, aki itt leteszi a kocsit és innen megy át a vízeséshez. Tényleg jó megoldás, mivel ott elég kevés a parkolóhely. Ott már említettem, hogy érdemes kombitikettet venni, mert ha úgy is mindkettőt meg akarjuk nézni, akkor jó pár CHF-t meg tudunk takarítani. Ezt itt is meg lehet tenni. Lerakva a kocsit először a fogadóépületbe kell menni, mivel itt van a pénztár (és a tiszta WC). Ez után egy rövid, nem túl látványos úton érjük el az információs táblát és innen kezdődik a szurdok. Nekem az eleje tetszett a legjobban, mivel itt a legszűkebb a kanyon, tényleg nem mindig érteni, hogy hogyan fér el ennyi víz ilyen keskeny helyen (néhol csak 1 m széles - gondolom ennek fejében viszont mély, hogy meg legyen a keresztmetszet, meg gyorsabban folyik a víz). A szorosból kiérve egy látványos vízesés landol a folyó közepén (lehet, hogy mesterséges kialakítású?). Innentől kezdve békésen lehet sétálgatni a függőfolyosókon egészen a másik végéig (itt van a másik bejárat). Lehet olyan jegyet is venni, hogy csak egy irányban megyünk végig a szurdokon, a másik irányban vasúton térünk vissza (ezek a svájciak, bármely helyet nézel meg, a legkülönb féle jegykombinációkat találnak ki, hogy 1. minél jobban tudjál olyat választani, ami a legjobban megfelel neked. 2. E miatt biztosan ott költöd el a megmaradt pénzed egy részét. Talán nem teljesen hülyék?)

A beszámoló Fotóalbuma ITT látható!

Meiringen - Aareschlucht, a fogadó épület

Meiringen - Aareschlucht, az információs tábla

Meiringen - Aareschlucht

- Gletscherschlucht:

Ahogy ígértem, megkezdjük kirándulásunkat a Jungfrau régióban (ez a túra valóságban az utolsó itteni napunkon volt). Grindelwaldig a kék-sárga normál vasúton kell eljönni, itt át kell szállni a postabuszra, arra amelyikre a Gletschersclucht felirat van (ritkán jár - be lehet szerezni egy komplett menetrendet, amiben a Jungfraupass összes viszonylata benne van). Kb. 15 perc út után már ott is vagyunk a bejáratnál. A bejáratnál egy kis kristály kiállítást is megnézhetünk (rendkívül látványos darabokkal). Ezt a szurdokot azért érdemes megnézni, mert itt lehetett látni azt a nyers (szinte brutális erőt), amit más szurdokokban nem lehet. Sajnos elég kevesen látogatják, pedig érdemes megnézni. A falai szinte teljesen függőlegesek. A közepén van egy kettős vízesés, rendkívül látványos. A folyó nagyon gyors, dübörgő, a hordaléktól szürkés-drapp színű. A bejárattól egy rövid úton még egy függesztett járdán kell haladni, de utána végig sziklába vájt folyosón, ahol kilátó ablakok vannak kialakítva. Jó hosszan be lehet menni a szurdokba. Végig érezni a nyers erőt úgy képileg, mint hangzásban. Szerintem mindenképpen meg kell nézni, ha ebben a régióban van az ember.

Grindelwald - Gletscherschlucht

A beszámoló fotóalbuma ITT található!

Grindelwald - Gletscherschlucht, a bejárat

Grindelwald - Gletscherschlucht, részlet az ásványkiállításból

Grindelwald - Gletscherschlucht

- Trümmelbachfälle:

Most a Jungfrau Region egy másik szurdokába látogatunk el: ez a Trümmelbachfälle. Interlakenből Lauterbrunnenig a kék-sárga vasúttal kell menni. Innen a postabusz elvisz a szurdok lábához (figyelem: erre nem érvényes a Jungfraupass!). Ez a szurdok arról nevezetes, hogy tulajdonképpen egy, a hegyen belüli vízesés sorról van szó, ami egy barlangban dübörög lefelé (legalábbis a felső vízesések), csak az alsó vízesések vannak egy hagyományos szurdokban. A feljutás könnyítésére egy kis sikló visz fel bennünket egy alagútban. Itt tulajdonképpen pont a közepébe kerültünk bele. Innen a legszebb részekhez felfelé kell haladni. Szavakkal nehéz leírni a pazar látványt, a keskeny réseken lezuhanó vízesések, a dübörgő hang, egyes vízesések alig 1 m-re esnek le mellettünk, fantasztikus látvány (remélem, hogy a kis videó valamit visszaad belőle).
Lefelé haladva meg lehet tekinteni a többi vízesést is. Még néhány szó az árakról: ami a németeknél és az osztrákoknál 10 Euró (mármint belépő), az Svájcban általában 10 CHF, vagyis olcsóbb! Itt is így van. Ha végeztünk a vízesésekkel, célszerű a Lauterbrunnen-i fővölgyön keresztül Lauterbrunennbe visszavezető sétaúton visszamenni (kb. 3/4 óra), csodálatos látvány, béke, nyugalom. Szuper lezárása egy fantasztikus kirándulásnak.

a Trümmelbach vízesések

A Beszámoló Fotóalbuma ITT található!

Trümmelbachfälle

a Lauterbrunnen-i fővölgy

- Szlovénia:

- Lobnica patak szurdoka:

2018. 07. 02-án ismét elutaztam az Alfatours-sal egy egynapos túrára. Ismét meg kellett állapítanom, hogy ezeket az egynapos túrákat nem szabad egyedileg megszervezni (nem azért mert nem tudnám!), mivel ebből az összegből (kb 10.000.-Ft/fő) nem lehet megjárni a helyeket. Ráadásul ennél a túránál valószínűleg az utat (a helyszínt) sem találtam volna meg. Na de vissza az elejére.
Reggel 5:00-kor indultunk a Déli pu. mellől. Annak ellenére, hogy szinte végig - Mariborig - autópályán mentünk, nekem egy kicsit soknak tűnt a 6 óra utazási idő (és ugyanennyi visszafelé is). Viszont a busz abszolút megfelelő volt, az ülések között megfelelő volt a távolság és még dönthetőek is voltak. Megérkezve a Maribor utáni helyszínre, az volt még egy nagy pozitívum, hogy a busz elég magasra fel tudott menni, tehát elég sok magasságot meg tudtunk takarítani. A térképen az a hely látható, ahol a busz letett minket és itt is szálltunk vissza.
A térkép jobb alsó sarkában látható a patak neve - Lobnica patak - oda kellett először lemenni. Ez viszonylag kellemes út volt, ráadásul az izmokat is be tudtuk egy kicsit melegíteni. A patak mellett haladva eljutottunk egy elágazáshoz - a képek között látható a piros útjelző tábla - na ettől foga kezdődött a nehéz szakasz. Az a baj, hogy a képekről nem igazán jön le a nehézség foka, valamint az egyes útszakaszok meredeksége. A Lobnica patakhoz sorra jöttek le az oldal patakok, ezek felett legtöbbször a köveken ugrálva kellett átkelni, némi drótköteles támogatással. Nemsokára az út? elhagyta a patakot és igencsak magasra fel kellett kúszni, pontosan a kis vízesés tetejére. Ezt végül is nem néztem meg, mivel egy nagyon meredek és csúszós úton kellett volna lemenni oda, felfelé még hagyján, de lefelé? Ez után jött egy nagyon nehéz, de valóban igen szép szakasz a nagy vízeséshez. Ezt végre alulról lehetett megnézni, nagyon impozáns volt. Ekkor jött a legnehezebb szakasz, ki kellett mászni a szurdokból egy parkolóig. Na ez már határeset volt, hogy egy átlagos túrázó meg tudja csinálni. Végül is mindenki kimászott a szurdokból és összegyülekeztünk egy csoportképhez a parkolónál. Innen már "csak" vissza kellett menni a buszhoz egy kiépített murvás úton. Az egész túra ideje kb. 7 óra volt, nagyjából 15 km hosszan. Ebből látszik, hogy 2 km/ó-nál gyorsabb haladást nem igazán lehet tervezni. Amikor vissza érkeztünk, pompás - kettős! - szivárvány fogadott bennünket a parkolónk felett. Végül is pont éjfélre értünk haza, szintén 6 órás út után.
Viszonylag gyorsan végeztem a túra leírásával, de az egyes nehézségekre visszatérnék. Szerintem az Alfatours honlapjáról nem igazán derül ki a túra nehézsége (most is volt egy ember, akit vissza kellett támogatni a parkolótól a buszig, mivel teljesen kimerült). Én azt mondom, hogy egy átlagos fizikai állapotban (vagy annál egy kicsit jobb állapotban) fizikálisan tényleg teljesíthető a túra. A nehézség nem is ebből adódik. Kb az út 30-40 %-nál, amikor a szurdokban haladtunk, az alábbi problémák lépnek fel: az oldalfalak nagyon meredekek, az útnak nevezett valami sok esetben egy lábnyi széles, alattad 20-30 m szakadék. Majd jönnek a meredek emelkedők, bőven 45 fok felett. Néhány helyen drótkötél kapaszkodókat tettek ki és néhány helyen acél lépcsőket is beépítettek. De ezek csak néhány helyen segítenek, a többi helyen neked kell megtervezni a következő lépést úgy, hogy az egyensúlyi helyzeted is megmaradjon. Ez olyan nagy folyamatos koncentrációt igényelt, hogy nekem még vasárnap is zúgott a fejem, izomláz viszont alig jelentkezett. Tehát ilyen túrára csak olyan menjen, akinek nagyon jó a térbeli koordinációja, abszolút nincs tériszonya, nem ijed meg a nehézségektől (itt tényleg nem lehet visszafordulni, mert lefelé még nehezebb a csúszós út). Nem igazán hangsúlyozzák, de nordic walking bot nélkül csak a fanatikusok tudják ezt a túrát megcsinálni. Én úgy láttam, hogy több, mint a felénél volt bot és használták is. Ezen kívül magas szárú jó túracipő is kell (bár néhányan fél túracipőben voltak, de szerintem a bokát az nem tartja nagyon, itt pedig szükség volt erre). Ezen kívül szerintem nem önkéntes alapon kellene az utasbiztosítást megszervezni, egy ilyen nehézségi fokozatú túránál, én kötelezővé tenném. Nem hiszem, hogy ez a 700 Ft bárkit is romba döntene, eleve be kellene építeni a túra árába (így 10.000.- Ft helyett 10.700.- Ft lenne az ára - 2018). Nem hiszem, hogy ez bárkit is megterhelne és az irodának is jó lenne, ha bármi baj bekövetkezne - ne következzen be! - elmondhatja, Ők mindent megtettek az utas érdekében. Mivel véleményem szerint ez egy olyan út, amit biztosítás nélkül nem szabad megtenni.
Végezetül: ha pontoznám a túra nehézségét 1-10 pontig (ahol a 10-es az a szint, amit egy nem profi túrázó, hegymászó többé-kevésbé nyugodtan még megcsinálhat) én erre a túrára kb. 9-es nehézségi szintet adnék, de mint írtam, nem fizikális, inkább mentális igénybevétel miatt. Bár egy jó erőnlét azért ide is kell.

A Beszámoló Fotóalbuma ITT található!

az elágazás

a Nagy vízesés

Más, az Alpokhoz nem közvetlenül csatolható kanyon, szurdok ezekből az országokból:

Ausztria:

- Stillensteinklamm, Grein an der Donau, Sankt Nikola an der Donau,

Grein mellett (Persenbeug felé menet) található egy egészen korrekt szurdok, ez a Stillensteinklamm. A nevét onnan kapta, hogy a patak a szurdok egy részén eltűnik a föld alatt és itt a kövek csendesek. Ez a rész egyébként a Strudengau szakasz része. Könnyű megtalálni, ha Grein felől jövünk, akkor kb 4-5 km-re lesz egy jobb kanyar az úton, itt a baloldalon futó vasút egy kis viadukton halad át, itt kell balra kanyarodni és leparkolni. Van kis büfé, de jobb, ha saját ételt, italt fogyasztunk, nem egy nagy szám. Ha elindulunk a patak mentén, először balra egy működő vízi malmot találunk, utána meg egy kis működő vízi erőművet. Maga a szurdok ez után kezdődik. Sajnos fényképezés szempontjából nem a legjobb, mivel fény alig hatol be a szurdokba. Miután több irányban is el lehet kirándulni (pld a szomszédos várromhoz), érdemes a szurdok bejáratánál lévő táblát kitanulmányozni. Maga a szurdok nagyon szép, olyan ősi hatást kelt, mintha a Jurassic Park-ban tartózkodnánk. Szép sziklaalakzatok is találhatóak. Én sajnos nem tudtam (legalább is most) végig menni rajta, de ha még be tudom ütemezni, meg fogom tenni.
Összefoglalva: nagyon kis apart szurdok, szerintem megnézendő!

A beszámoló fotóalbuma ITT látható!

Németország:

- Gauchachschlucht, Hüfingen, Mundelfingen, :

Ez a szurdok egy három szurdokból álló rendszer része: Gauchachschlucht - Wutachschlucht - Haslachschlucht. A második és a harmadik jobban felkapott, ennek az az oka, hogy könnyebben elérhetőek. Szerveznek több napos túrákat, hogy mind a hármat végig lehessen járni, közben szállás, kaja. A végén visszaviszik a turistákat a kiindulási pontra (ahol az autóikat hagyták). Én teljesen véletlen alapon az első választottam, főleg a miatt, hogy ez egy körtúra, gyakorlatilag vissza tudok térni a kiindulási pontra viszonylag kényelmesen.

Na itt volt a probléma. A kiindulási pontot is eléggé nehezen találtam, ezeknél a részleteknél a németek nem homorítottak valami nagyot. Most is úgy találtam meg, hogy a távolban láttam néhány parkoló kocsit egy mező mellett. A szurdok bejárása önmagában nem túl nehéz, inkább a probléma a lejutásban és a kijutásban van. A lejutásnál a tájékoztatás hiánya volt a legnehezebb, szerencsére a jó tájékozódóképességemmel ezt megoldottam. Az segített, hogy láttam patanyomokat, gondoltam ezek csak vezetnek valahová, végül is pont oda értem, ahová akartam. Amúgy ha már lent van az ember, akkor már nem nehéz a túrázás. Esetleges nehézségek abból adódhatnak, hogy néhol eléggé leviszik a patak szintjére az utat, így egy kicsit magasabb vízállásnál esetleg vízben kell gázolni. A másik nehézség, hogy néha csak egy keskeny sziklapárkányon visz az ösvény (bár nem túl magasan), itt esetleg egyesek elbizonytalanodhatnak. Egy jó, csúszásgátlós túracipő itt jól jöhet. Amúgy inkább egy mély patakvölgynek, mit klasszikus szurdoknak tekinthető, viszont mivel kevesen vannak, sokkal élvezetesebb a túra. A völgy azon részén, ahol a parkolóhoz vissza vivő ösvény van, ott van egy vendéglő (egy németet nem lehet étlen-szomjan hagyni), a hosszadalmas gyaloglás után jól esett egy kis nassolás. Jelenleg (2022 május) tatarozzák, de a főidényre gondolom teljes kapacitással fog működni. A szurdokból kifelé eléggé kaptatósan kell kimenni, így előtte egy jó evéssel összekötött pihenés jól jöhet.

A térkép szerint ez a körtúra kb 5,6 km, ami sík területen kb. 1,5 óra alatt teljesíthető, itt azért rá kell szánni kb. 3 órát. Amúgy ez a terület már a Fekete erdőhöz tartozik, így aki itt túrázott, elmondhatja, volt a Fekete erdőben.

A beszámoló fotóalbuma ITT látható!

- Mühlbachschlucht, Tengen:

A A Mühlbachschlucht magában Tengenben található, be kell menni a város főterére (Stadtstrasse), itt le lehet tenni az autót, most sok üres parkoló volt. A szokásos kúttal szemben megy egy utca lefelé a szurdok irányába, majd néhány méter után egy lépcsősor vezet le a szurdokba. Nem igazán hosszú a szurdok, kb. negyed óra alatt el tudunk jutni a végéig, ahol egy régi malom romja áll. Itt egy forrással megtáplálva mozgásban tartják a vízkereket (nem biztos, hogy eredeti). A rom után célszerű vissza fordulni. A kirándulás (séta) alatt több kisebb-nagyobb vízesés mellett tudunk elsétálni, így érdemes a kb. fél óra időt rászánni.

A beszámoló fotóalbuma ITT látható!