További összefoglalóbb jellegű beszámolók Németországból:
- Berchtesgadenland (Saalach Alpok)
- Várak, várromok és kastélyok Németországban
Vissza a főoldalra (katalógus)
(a képek azért fakóak egy kicsit, mert október 24-én készültek)
Mixnitz, Bärenschützklamm (szurdok)
Mixnitz, Bärenschützklamm (szurdok)
Mixnitz, Bärenschützklamm (szurdok)
Mixnitz, Bärenschützklamm (szurdok)
Mixnitz, Bärenschützklamm (szurdok)
A Beszámoló Fotóalbuma ITT található!
Nem tudom mennyire tűnt fel, de az egész út alatt a német-osztrák határon ingadoztunk, főleg a német oldalon voltunk, de rengetegszer átmentünk Ausztriába is. Füssennél gyorsabb (vagy érdekesebb) volt Ausztrián keresztül Füssen déli oldalára menni (meg ott kb. 30 Euró centtel! olcsóbb volt a benzin), a lombkorona ösvényen konkrétan ott a határ (az egyik lábbal Ausztriában, a másikkal Németországban), a Zugspitze is megoszlik a két ország között.
Itt az a helyzet állt elő, hogy az egyik bejárat Németország felől nyílik, a másik Ausztria felől, de az egész szurdok Ausztriában található. Nem tudom, hogy a határokat hogyan határozták meg, de a határ a szurdok alsó bejáratánál található, a második képen látszik is, hogy van egy zárható ajtó járdán, az az államhatár. Ennél a pontnál csak a vízeséshez lehet bejutni és belépődíjas. Sajnos, amikor mi ott voltunk, nem volt nyitva. Miután az ide vezető úton nem lehet autóval bejönni, a városkában tettük le az autót, majd elindultunk a sétaúton. Kb 400 m a bejáratig (első kép). Ott szembesültünk azzal, hogy nincs nyitva. Kisebb tömeg is ugyanígy járt, akik morcosan fordultak vissza. Kifelé menet megnéztük, hogy tényleg semmi információ nincs kitéve, de egy táblán láttuk, hogy a büfé és a bejárat zárva van. Senki nem vette észre a viszonylag kis cetlit, vagy nem feltételezte, hogy valami ok miatt zárva lehetnek.
Azért nem kell elkeseredni, innen is be lehet járni a szurdokot, csak kissé melós. Szemben állva a szurdokkal, ha jobbra megyünk akkor egy meredek szerpentinen fel tudunk jutni a Panoráma hídhoz, ha balra, akkor egy Gletscherschliff nevű éttermet érintve egy hosszabb, de talán nem annyira meredek úton szintén a hídhoz juthatunk. Ez után fel tudunk menni a szurdok kijáratához (oda ahol véget ér a fém ösvény), nem az éttermi végéhez és onnan vissza lehet fordulni.
Kevésbé nehéz, ha felmegyünk az osztrák oldalon lévő parkolóhoz (parkolási díj) és onnan látogatjuk meg a szurdokot. Sokkal laponyagosabban lehet sétálni, nem kell az alsó bejárat és a Panoráma híd közötti szintkülönbséget legyűrni. Ez nekünk már a korunk miatt is fontos.
Ha így teszünk, akkor a parkolótól egy közel vízszintes erdei úton el kell sétálni a tényleges bejáratig, ahol néhány lépcsőn lemenve ott is vagyunk a trepniknél. Ellentétben a Partnachklamm-al, itt nem a szurdok alján visz az út, hanem közel a tetejéhez. E miatt talán kevésbé látványos ahhoz képest. Ahhoz képest, hogy mennyi pénzt és energiát beletettek az útba, szokatlan módon ingyenes a megtekintése. Célszerű a Panoráma hídig elsétálni, semmi nehézséget nem okoz a túra, alig van néhány lépcső. Ha le akarunk menni az alsó végéhez, akkor a már korábban említett két megoldással pont oda juthatunk.
Az egyetlen nehézség az lehet, hogy csak egy irányba nem tudjuk megnézni a szurdokot, mivel valahogy vissza kell jutni az autóhoz, akár lent, akár fent hagytuk. Aki sokat bír, az megteheti a német oldal felől, aki kevesebbet, annak inkább a felső, osztrák bejáratot ajánlom.
A Beszámoló Fotóalbuma ITT található!
A Vorderkaserklammtól ide jöttünk át (kb 3 km a főúton). Itt már megmutatkozott az alpesi időjárások jellegzetessége, hogy akár néhány percen belül drasztikusan változhat. Az első képen látható, hogy napsütésben érkeztünk ide. A parkolóból pár száz métert kellett elsétálni a fogadó épülethez, ez alatt már beborult. Elsétáltunk egy Klettersteig alatt, éppen használták is (itt jegyzem meg, hogy ez a környék tele van sziklamászó helyekkel). Megtalálható az út mellett a szokásos Kneipp kombó, a medence és a karmártogató. Valószínűleg a végtagokra koncentrál ez a módszer, mert a medence a lábaknak van (kb 50-60 cm mély), a kis medence pedig a karoknak.
Visszatérve a szurdokhoz. Ez volt a legkönnyebben megközelíthető, mivel gyakorlatilag a főútvonal szintjén van és bent a szurdokban sincsenek nagyobb emelkedők. Eredetileg arra használták a vizet, hogy egy gáttal felduzzasztották a patak vizét és a szurdok kijáratánál lévő faipari üzemet működtették vele. Az már ezt a rendszert nem használja, szépen az enyészeté lesz. Mint ipartörténeti emlék érdekes. Amikor beérkeztünk a szurdokba, elkezdett az eső esni. Ez persze senkit nem zavart (bennünket sem, előkaptuk az esőkabátokat), mindenki jött-ment mintha misem történt volna. Ránk nézve csak annyi hátránnyal járt, hogy itt a miatt nem tudtam videózni, nehogy a fényképezőgép elázzon, éppen csak annyira kaptam elő, hogy fényképezni tudjak. Ez a szurdok nem annyira zárt, mint a korábban meglátogatottak, és hosszabb is volt a szép szakasz. Napos időben még szebb lett volna, de az Alpokban nem lehet elvárni 10 nap verőfényes időt. A szurdok egyébként bele tartozott abba a három helyszínbe, aminek a kombijegyét megvettük a Vorderkaserklammnál. Innen tovább mentünk a barlanghoz (a harmadik helyszín a kombijegyben, Lamprechtshöhle), ami ide kb. 1,5 km-re volt. Egyébként ahogy kiértünk a szurdokból, ismét kisütött a nap.
Kneipp medence
Kneipp medence
fogadó épület
Amikor felfelé jöttünk az autóval, kis tavakat láttunk az út mellet és elhatároztuk, hogy ott fogunk piknik jelleggel ebédelni. Kb. félúton lefelé jobbra több kis tavat láttunk a folyócska mellett, gyönyörűen kiépített játszóterekkel, piknik helyekkel (ezt a részt Schidergräbennek hívják). A legjobb a tavakon lévő kis tutaj volt, ami a látszat ellenére nagyon stabil volt és hosszú bottal lehetett lökdösni. Eléggé nehéz volt irányítani, de pont ez volt a jó benne. Volt mászópálya is, ezt Lili nagyon élvezte.
itt kivételesen én látszom az unokámmal
egy klasszikus piknik (német és osztrák konzervekkel)
A beszámoló fotóalbuma ITT látható!
Míg Füssen esetében az épített látványosságok (kastélyok) voltak terítéket, Garmisch-Partenkirchen esetében a természeti szépségek kerültek előtérbe. Az már a korábbi bejegyzéseimből is kitűnhetett, ha van a közelben egy szurdok, akkor igyekszünk meglátogatni. Most is ez történt, ahogy Füssenből átjöttünk ide, még egy szurdok belefért abba a napba. Ez a Partnachklamm.
Már sok szurdokot láttam, de ez mindent visz. A korábban kissé panaszolt esős idő itt a jobbik oldalát mutatta, ilyen víztömeget még semelyik szurdokban nem láttam (ez főleg a videón látható jól). Szó szerint mindenhol víz volt, a patakban tombolt az áradat, vízesések tömkeleg zúdult le a sziklafalakon, ahol nem volt vízesés, ott is permetezett (vagy szakadt) a víz.
Na de vissza az elejére. Most sem fogok magáról a szurdokról írni, egyszerűen meg kell nézni, ezen a környéken szó szerint kihagyhatatlan!!
Akkor jöjjenek a tanácsok.
Sokszor nem lehet alap információkhoz jutni, mi is azt képzeltük, hogy fel lehet menni autóval a bejáratig. Ez nem így volt, le kellett parkolni az Olimpiai Sístadion mellett. Ez önmagában nem baj, csak az időtervezésnél okoz problémát. Ugyanis innen fel kell sétálni a pénztárig, ami nem megerőltető, kb 1,5 km egyik irányba. Tulajdonképpen egy alig emelkedő úton kell felsétálni a bejáratig, meg a táj is szép, de plusz időt kell rászánni. A pénztárnál meg lehet venni a jegyet, de ezzel még nem végeztünk, mivel a bejárat nem ott van. Onnan még kb 300 m-t előre kell sétálni és ott egy beléptető rendszeren keresztül lehet bejutni a szurdokba (tehát még véletlenül se dobjuk el a jegyet a pénztár után azzal, hogy már megvettük a belépőt!).
Célszerű egy vízhatlan műanyag esőkabátot (teljes hosszúságút) vinni, mert hiába van az út bevájva a sziklába, ill. alagutakon visz keresztül, garantált az elázás. Főleg a fényképező gépeket kell védeni.
Ha ezeken túljutunk, akkor kezdődhet a csoda, itt ez nem túl elcsépelt szó.
A végére egy utolsó tanács. Ha alulról megyünk felfelé a szurdokban, jó tudni, hogy a felső végén is van egy beléptető kapu. Oda nem tudom, hogy hol lehet jegyet venni. A lényeg, hogy a szurdok vége felé becsatlakozunk egy kissé meredeken felfelé vivő hosszabb alagútba, oda már nem érdemes bemenni, mivel az csak a felső kapuhoz visz (ott egyébként ki is lehet menni és körben visszamenni az elejéhez) és semmi újabb, érdekes látnivaló már nincs ott. Az alagút elejénél célszerű visszafordulni. A beléptető kapun keresztül természetesen ki is lehet menni és utána le lehet sétálni a parkolóig.
Az út melletti parkolónál kell letenni az autót (parkolási díj - automatából) és elindulni felfelé. Az út jól ki van táblázva. Nem túl meredek és jól kiépített az út. Kb. 500 m után jobbra található egy automata, ahol meg lehet venni a belépőt (egy token) a szurdokba, ugyanis a bejáratnál nincs pénztár csak egy jól zárt forgóajtó. Az alsó bejáratnál lehet be és kimenni, a felsőnél csak kijárat van. Aki nem akar bemenni a szurdokba (vessen magára!!) az mehet tovább egyenesen, aki viszont be akar menni, annak le kell kanyarodnia balra a bejárat felé. Bedobva a tokent máris mehetünk. Ahhoz képest, hogy maga a szurdok nem túl hosszú - kb. 200 m - ilyen érdekeset még nem láttam. A járdával szemközti oldalon legalább 10 vagy több vízesés zúdul lefelé. Ráadásul egy jó esős idő után érkeztünk, így mindenhol volt megfelelő mennyiségű víz. Sajnos a pára egy kicsit beszorult a szurdokba, így a távlati képek kissé ködösek (de ez volt a természetes). Szerintem a videó adja vissza a legjobban, hogy milyenek is a vízesések. A szurdok túlsó végén ki lehet menni (de csak kifelé működik) és tovább lehet túrázni a Wimbach patak völgyében.
Mi visszafordultunk és az alul található minigolf pályán az unokámmal lehúztunk egy menetet. Az az igazság, hogy összesen 2 ponttal tudtam csak megverni (de azért én győztem!).
A beszámoló Fotóalbuma ITT látható!
A beszámoló fotóalbuma ITT található!
Lefelé haladva meg lehet tekinteni a többi vízesést is. Még néhány szó az árakról: ami a németeknél és az osztrákoknál 10 Euró (mármint belépő), az Svájcban általában 10 CHF, vagyis olcsóbb! Itt is így van. Ha végeztünk a vízesésekkel, célszerű a Lauterbrunnen-i fővölgyön keresztül Lauterbrunennbe visszavezető sétaúton visszamenni (kb. 3/4 óra), csodálatos látvány, béke, nyugalom. Szuper lezárása egy fantasztikus kirándulásnak.
Reggel 5:00-kor indultunk a Déli pu. mellől. Annak ellenére, hogy szinte végig - Mariborig - autópályán mentünk, nekem egy kicsit soknak tűnt a 6 óra utazási idő (és ugyanennyi visszafelé is). Viszont a busz abszolút megfelelő volt, az ülések között megfelelő volt a távolság és még dönthetőek is voltak. Megérkezve a Maribor utáni helyszínre, az volt még egy nagy pozitívum, hogy a busz elég magasra fel tudott menni, tehát elég sok magasságot meg tudtunk takarítani. A térképen az a hely látható, ahol a busz letett minket és itt is szálltunk vissza.
A térkép jobb alsó sarkában látható a patak neve - Lobnica patak - oda kellett először lemenni. Ez viszonylag kellemes út volt, ráadásul az izmokat is be tudtuk egy kicsit melegíteni. A patak mellett haladva eljutottunk egy elágazáshoz - a képek között látható a piros útjelző tábla - na ettől foga kezdődött a nehéz szakasz. Az a baj, hogy a képekről nem igazán jön le a nehézség foka, valamint az egyes útszakaszok meredeksége. A Lobnica patakhoz sorra jöttek le az oldal patakok, ezek felett legtöbbször a köveken ugrálva kellett átkelni, némi drótköteles támogatással. Nemsokára az út? elhagyta a patakot és igencsak magasra fel kellett kúszni, pontosan a kis vízesés tetejére. Ezt végül is nem néztem meg, mivel egy nagyon meredek és csúszós úton kellett volna lemenni oda, felfelé még hagyján, de lefelé? Ez után jött egy nagyon nehéz, de valóban igen szép szakasz a nagy vízeséshez. Ezt végre alulról lehetett megnézni, nagyon impozáns volt. Ekkor jött a legnehezebb szakasz, ki kellett mászni a szurdokból egy parkolóig. Na ez már határeset volt, hogy egy átlagos túrázó meg tudja csinálni. Végül is mindenki kimászott a szurdokból és összegyülekeztünk egy csoportképhez a parkolónál. Innen már "csak" vissza kellett menni a buszhoz egy kiépített murvás úton. Az egész túra ideje kb. 7 óra volt, nagyjából 15 km hosszan. Ebből látszik, hogy 2 km/ó-nál gyorsabb haladást nem igazán lehet tervezni. Amikor vissza érkeztünk, pompás - kettős! - szivárvány fogadott bennünket a parkolónk felett. Végül is pont éjfélre értünk haza, szintén 6 órás út után.
Viszonylag gyorsan végeztem a túra leírásával, de az egyes nehézségekre visszatérnék. Szerintem az Alfatours honlapjáról nem igazán derül ki a túra nehézsége (most is volt egy ember, akit vissza kellett támogatni a parkolótól a buszig, mivel teljesen kimerült). Én azt mondom, hogy egy átlagos fizikai állapotban (vagy annál egy kicsit jobb állapotban) fizikálisan tényleg teljesíthető a túra. A nehézség nem is ebből adódik. Kb az út 30-40 %-nál, amikor a szurdokban haladtunk, az alábbi problémák lépnek fel: az oldalfalak nagyon meredekek, az útnak nevezett valami sok esetben egy lábnyi széles, alattad 20-30 m szakadék. Majd jönnek a meredek emelkedők, bőven 45 fok felett. Néhány helyen drótkötél kapaszkodókat tettek ki és néhány helyen acél lépcsőket is beépítettek. De ezek csak néhány helyen segítenek, a többi helyen neked kell megtervezni a következő lépést úgy, hogy az egyensúlyi helyzeted is megmaradjon. Ez olyan nagy folyamatos koncentrációt igényelt, hogy nekem még vasárnap is zúgott a fejem, izomláz viszont alig jelentkezett. Tehát ilyen túrára csak olyan menjen, akinek nagyon jó a térbeli koordinációja, abszolút nincs tériszonya, nem ijed meg a nehézségektől (itt tényleg nem lehet visszafordulni, mert lefelé még nehezebb a csúszós út). Nem igazán hangsúlyozzák, de nordic walking bot nélkül csak a fanatikusok tudják ezt a túrát megcsinálni. Én úgy láttam, hogy több, mint a felénél volt bot és használták is. Ezen kívül magas szárú jó túracipő is kell (bár néhányan fél túracipőben voltak, de szerintem a bokát az nem tartja nagyon, itt pedig szükség volt erre). Ezen kívül szerintem nem önkéntes alapon kellene az utasbiztosítást megszervezni, egy ilyen nehézségi fokozatú túránál, én kötelezővé tenném. Nem hiszem, hogy ez a 700 Ft bárkit is romba döntene, eleve be kellene építeni a túra árába (így 10.000.- Ft helyett 10.700.- Ft lenne az ára - 2018). Nem hiszem, hogy ez bárkit is megterhelne és az irodának is jó lenne, ha bármi baj bekövetkezne - ne következzen be! - elmondhatja, Ők mindent megtettek az utas érdekében. Mivel véleményem szerint ez egy olyan út, amit biztosítás nélkül nem szabad megtenni.
Végezetül: ha pontoznám a túra nehézségét 1-10 pontig (ahol a 10-es az a szint, amit egy nem profi túrázó, hegymászó többé-kevésbé nyugodtan még megcsinálhat) én erre a túrára kb. 9-es nehézségi szintet adnék, de mint írtam, nem fizikális, inkább mentális igénybevétel miatt. Bár egy jó erőnlét azért ide is kell.
Összefoglalva: nagyon kis apart szurdok, szerintem megnézendő!
A beszámoló fotóalbuma ITT látható!
A beszámoló fotóalbuma ITT látható!
A beszámoló fotóalbuma ITT látható!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése